Beszámoló az I. Országos Amatőr Gombafelismerő Vetélkedőről

Amatőr gombászok vetélkedője

2012. március 31-én került sor az I. Országos Amatőr Gombafelismerő Vetélkedő megrendezésére Balatonalmádiban a Pannónia Kulturális Központ nagytermében.

A vetélkedő szervezését és lebonyolítását az Almádi Gombászok Asztaltársasága végezte.

A rendezvényen pontosan 11 órakor Bati János az intézmény igazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd Bálint Sándor Balatonalmádi Város Önkormányzatának képviselője rövid beszédével megnyitotta a vetélkedőt.

Ezt követően Auer Péter a zsűri elnöke néhány fontos játékszabályra hívta fel az ország különböző településeiről érkező játékosok figyelmét, majd elkezdődött – kivetített fotókon – a 66 gombafaj bemutatása.

A játékosoknak egy feladatlapra kellett ráírniuk a bemutatott gomba magyar nevét, a vetítés végeztével pedig a játékszabályban rögzített módon megtörtént a kiértékelés .
Auer Péter munkáját két zsűritag – Dr Markó Lászlóné és Kalauz Katalin – segítette .
A kiválóan felkészült gombászok közül az első helyezést hibátlan teljesítményével (198 pont) Hajnal András soproni, a második helyezést (195 pont) Juricskay Miklósné balatonalmádi, a harmadik helyezést (192 pont) Kiss Sándor szombathelyi versenyző érte el .

Meglepetés ajándékban részesült Paár Róbert, aki a vetélkedőn is jól szerepelt és, mint kiderült a gombászkodás mellett a horgászat is a kedvenc időtöltése közé tartozik. Az ajándékot a Bakony-Balaton Horgásszövetség elnöke ajánlotta fel .

Ajándékot mindenki kapott , hiszen a Bakony Gaszt Zrt. vezérigazgatónője a vetélkedő emlékére készíttetett feliratos üveggel lepte meg a játékban résztvevőket.

Az eredményhirdetés után a játékosok véleményéből, egymás közötti beszélgetéséből az derült ki, hogy a vetélkedő megrendezése sikeres volt és szeretnék, ha hagyományt teremtve a jövőben folytatása lenne .

Balatonalmádi, 2012. március 31.

Szenthe László
Az Almádi Gombászok Asztaltársaságának vezetője

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *